I'm probably overthinking this

Olyan mennyiségű semmi halmozódott fel benne, ami már-már elérte a kritikus tömeget. Fogalma sem volt róla, hogy mi fog történni, hogyha eléri, sosem történt még meg vele ilyesmi. Egyszerűen a tömény semmi kavargott belül, teljesen kitöltve a rendelkezésre álló teret. Azonban nem volt ott semmi. Nem sötétség, nem légüres tér, azoknak neve van és el tudta képzelni. Ami belül volt, annak nem volt se neve, se alakja, semmilyen tulajdonsága. Mintha a semmit is kivonták volna belőle és ez maradt a helyén. A semmi hiánya töltötte ki belülről.

22 évesen 3 héttel az esküvő előtt rádöbben, hogy nem akarja elvenni a lányt. 28 évesen megcsalja a barátnőjét, másféle problémák miatt, ahelyett, hogy feleségül kéri és boldogan élnek amíg meg nem halnak. 29 évesen és 10 hónaposan beleszeret valakibe. 29 évesen és 10 hónaposan és 20 naposan rájön arra, hogy bár minden erejével azon volt, hogy ne szeressen belé, ez nem sikerült, pár napig kísérti a dolog, aztán erőt vesz magán és mélyre temeti az érzést. Legközelebb 30 év múlva bukkan elő egy szó miatt. 29 évesen és 11 hónaposan és 3 naposan élete legjobb reggelijével a háta mögött (amire élete végéig így fog emlékezni fog), este elmegy sörözni. A táskáját a lakáskulccsával együtt a sörözőben hagyja, erre otthon az ajtóban jön rá. Innentől az jönne, hogy mire visszamegy, a söröző már bezárt és reggeli ott dekkol, meg mindenféle kalandos úton jut hozzá a táskához, ehelyett taxiba száll, visszamegy, megkapja az ott felejtett táskát, hazamegy és csodálatosan unalmas posztot ír. ...