Köszönöm

Nem hiszem, hogy emlékszel ki vagyok,

De ez nem igazán számít, hisz én sem tudom ki vagy,

Mindössze elolvastam amit írtál.

És bár tudom, hogy mindez csak a képzeletemben és valóságomban létezik,

én is csak képzeletemben és valóságomban létezem.

És ebben a valóságban találkoztam a fájdalmaddal, 

találkoztam a hiánnyal ami kitöltött.

Közben féltem, hogy még mindig nincs benned más, csak a hiány.

Nem akarom, hogy az emberekben csak hiány legyen.

De aztán láttam, hogy változtál

és van körülötted, aki kitöltse a hiányt.

Nem tudom, ki vagy a saját valóságodban,

az emlékeimben csak egy névként szerepelsz,

de az előbb találkoztam veled, 

a fájdalommal, 

a hiánnyal,

aki voltál és aki szerettél volna lenni: 

a lerúgott cipővel, a keszeggel a Tiszán,

és megszakadt a szívem.

Ott voltam veled a rántotthús szagú utcákon,

végigjártam azt a lakást és láttam az ott maradt emlékeid,

és megszakadt a szívem.

Láttalak a kórházi ágyon, az ismeretlen nő mellett

és megszakadt a szívem.

Ott voltam azon az éjszakán is, amikor csendben sírtál,

elkezdtem emlékezni, és megszakadt a szívem.

(És közben azt gondoltam, négyből négy elég jó arány, hányszor tud még a szívem

egyhuzamban megszakadni)

Magammal találkoztam benned, az érzéseidben,

a saját érzéseim találtam ott, ahol a tieidnek kellett volna lennie,

nem tudom, hogy ez csoda vagy ennek így kell lennie,

hogy ezek az ott vannak mindenkiben,

(DNS-be kódolva,)

csak már mindenki elfelejtette.

És most azt akarom, hogy tudd.

Azt akarom, hogy tudd, hogy az emlékeid, az érzéseid, 

amik szavakként kifolytak belőled, mint a víz az áradó folyóból, 

(mert az én fejemben így történt) 

és átvették az irányítást feletted.

Kitörtek belőled, szavakká változtak és csak akkor adták vissza, amikor máshol, más formában léteztek, 

nem benned, ürességet hagyva maguk után.

Azt akarom, hogy tudd, megtaláltak engem. És, mert áradó folyóvízként léteztek a szavak,

megtalálták a hajszálnyi réseket, beszivárogtak a bennem lévő elzárt sötétben.

Ahol az érzéseim tartom, hogy elfelejtsem őket.

Azt akarom, hogy tudd.

Azt akarom, hogy tudd, hogy valakit elértek.

Azt akarom, hogy tudd, hogy valakiben találkoztak valami ismerőssel.

Azt akarom, hogy tudd. Hogy tudd, hogy az emlékeid, az érzéseid, a vágyaid nincsenek egyedül, leírt szavakként a kék háttéren.

Megtaláltam őket magamban.

Megtaláltam őket magamban és ez nem jelent semmit,

de azt kell hogy jelentse, hogy az én érzéseim sincsenek egyedül.

Ott voltak benned,

Ott vannak másokban.

És ha egyszer majd az enyémek is kitörnek, nem számít, hogy milyen formát öltenek, nem számít, mert találnak valaki mást, aki befogadja őket,

nem lesznek egyedül és nem lesznek elfelejtve.

Szabadságra ítélték őket a szavaid.