Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Olyan mennyiségű semmi halmozódott fel benne, ami már-már elérte a kritikus tömeget. Fogalma sem volt róla, hogy mi fog történni, hogyha eléri, sosem történt még meg vele ilyesmi. Egyszerűen a tömény semmi kavargott belül, teljesen kitöltve a rendelkezésre álló teret. Azonban nem volt ott semmi. Nem sötétség, nem légüres tér, azoknak neve van és el tudta képzelni. Ami belül volt, annak nem volt se neve, se alakja, semmilyen tulajdonsága. Mintha a semmit is kivonták volna belőle és ez maradt a helyén. A semmi hiánya töltötte ki belülről.
22 évesen 3 héttel az esküvő előtt rádöbben, hogy nem akarja elvenni a lányt. 28 évesen megcsalja a barátnőjét, másféle problémák miatt, ahelyett, hogy feleségül kéri és boldogan élnek amíg meg nem halnak. 29 évesen és 10 hónaposan beleszeret valakibe. 29 évesen és 10 hónaposan és 20 naposan rájön arra, hogy bár minden erejével azon volt, hogy ne szeressen belé, ez nem sikerült, pár napig kísérti a dolog, aztán erőt vesz magán és mélyre temeti az érzést. Legközelebb 30 év múlva bukkan elő egy szó miatt. 29 évesen és 11 hónaposan és 3 naposan élete legjobb reggelijével a háta mögött (amire élete végéig így fog emlékezni fog), este elmegy sörözni. A táskáját a lakáskulccsával együtt a sörözőben hagyja, erre otthon az ajtóban jön rá. Innentől az jönne, hogy mire visszamegy, a söröző már bezárt és reggeli ott dekkol, meg mindenféle kalandos úton jut hozzá a táskához, ehelyett taxiba száll, visszamegy, megkapja az ott felejtett táskát, hazamegy és csodálatosan unalmas posztot ír. ...
Nem kellene randiznom. Egy napba került, mire sikerült visszatérni ahhoz a lelkiállapothoz, ami már jópár hete áthatja napjaim és amely segítségével a létezés pillanatai nem a végtelen belső sikítás és könnymosta lépcsőkön üldögélés. A magabiztosság szép lassan visszaszivárgott és a kétórás szabály újra birtokba veszi a szobát, ahová átmenetileg beköltözött egy jól ismert lakó, a kétségbeesés. A szabály nyomában visszatér a nyugalom, felállítja oldalán fekvő hintaszékét, kipucolja pipáját, megtömi dohánnyal. Némi pöfékelés után meggyullad a dohány és a szobát betölti a fahéjas dohány jól ismert illata. Az illat hamarosan becsalogatja a reményt és a macskáját, türelmet is, összeszedi a szétszórt párnákat, visszaviszi az széles ablakpárkányra, majd kinyújtott lábakkal felül és halovány mosollyal a szája sarkában nézi az őszi napsütésben fürdő leveleket. A türelemmacska felül a szokott helyére kinyújtózva a két láb közé, a kéz magától elindul és a macsek az első érintés után hálásan dor...

A GoodbyeMilano, a Foursquare meg a könyvvadászat

 A foursquare az ördögtől való, ezt mindenki tudja. Elárulja, hogy nem vagyunk otthon, segít a betörőknek és rákot is okoz, meg lehet könyvet nyerni vele. Tegnap jött egy twitt: @amby_hu Könyves játék Foursquare-en http://post.ly/15pLm #cultofless #elado #book #game #játék #könyv. Elsőre úgy gondoltam, hogy mint rendes dolgozó ember, mire végzek a munkával és rálépnék én is a könyvvadász útjára, már rég vége lesz az egész vadászatnak. Aztán szép lassan elkezdtek felkerülni a könyvek a ördög új oldalára és úgy látszott, hogy a közelemben is hamarosan megérkezik egy bújkáló papírköteg. Tényleg így lett és kihasználva, hogy tegnap reggel hajnalban már a munkahelyen termeltem a GDP-t, leléptem fél ötkor. Kb két buszmegálló múlva a kis kék pöttyöm ott pittyegett a gombostű mellett, ott álltam a Király Gyógyfürdő oldalában. Körbejárva az épületet, nem láttam egyetlen bújkáló könyvet sem, úgyhogy megint szemügyre vettem a térképet, ami azt jelezte, hogy valahol van egy belső udvar az ...
Egész éjjel egy Japán lánynak udvaroltam, aki beszélt magyarul, mert a nagyapja tudott és keveset és neki annyira tetszett, hogy megtanulta, Gergőnek hívták a kisebb tesóját és ismerte a Rika barátnőjének hosszú, picit hullámos hajú svéd barátnőjét. Volt neki egy erős négyesre osztályozható férje is, aki a bankszektorban dolgozott és akkor voltam másodjára Japánban.