Nem kellene randiznom. Egy napba került, mire sikerült visszatérni ahhoz a lelkiállapothoz, ami már jópár hete áthatja napjaim és amely segítségével a létezés pillanatai nem a végtelen belső sikítás és könnymosta lépcsőkön üldögélés.
A magabiztosság szép lassan visszaszivárgott és a kétórás szabály újra birtokba veszi a szobát, ahová átmenetileg beköltözött egy jól ismert lakó, a kétségbeesés. A szabály nyomában visszatér a nyugalom, felállítja oldalán fekvő hintaszékét, kipucolja pipáját, megtömi dohánnyal. Némi pöfékelés után meggyullad a dohány és a szobát betölti a fahéjas dohány jól ismert illata. Az illat hamarosan becsalogatja a reményt és a macskáját, türelmet is, összeszedi a szétszórt párnákat, visszaviszi az széles ablakpárkányra, majd kinyújtott lábakkal felül és halovány mosollyal a szája sarkában nézi az őszi napsütésben fürdő leveleket. A türelemmacska felül a szokott helyére kinyújtózva a két láb közé, a kéz magától elindul és a macsek az első érintés után hálásan dorombolni kezd. Az idő újra lelassulva csordogál a régi roskatagnak tűnő mosdókagylóba. A szobában a tegnapi tombolás nyomai még látszanak, de minden más visszatért a megszokott kerékvágásba. A szabály az ajtóra szegezi tekintetés és várja a következő látogatót. Pontosan tisztában van létezésének szükségességével, bár ő kívánja legjobban, hogy újra leváltsák és átadhassa magát a nemlétnek. Nem hagyja elkalandozni a gondolatait, többször nem történhet meg tegnap este. Semmi kedve nincs újra felépíteni a szobát és aztán napokig keresni a többieket.
A magabiztosság szép lassan visszaszivárgott és a kétórás szabály újra birtokba veszi a szobát, ahová átmenetileg beköltözött egy jól ismert lakó, a kétségbeesés. A szabály nyomában visszatér a nyugalom, felállítja oldalán fekvő hintaszékét, kipucolja pipáját, megtömi dohánnyal. Némi pöfékelés után meggyullad a dohány és a szobát betölti a fahéjas dohány jól ismert illata. Az illat hamarosan becsalogatja a reményt és a macskáját, türelmet is, összeszedi a szétszórt párnákat, visszaviszi az széles ablakpárkányra, majd kinyújtott lábakkal felül és halovány mosollyal a szája sarkában nézi az őszi napsütésben fürdő leveleket. A türelemmacska felül a szokott helyére kinyújtózva a két láb közé, a kéz magától elindul és a macsek az első érintés után hálásan dorombolni kezd. Az idő újra lelassulva csordogál a régi roskatagnak tűnő mosdókagylóba. A szobában a tegnapi tombolás nyomai még látszanak, de minden más visszatért a megszokott kerékvágásba. A szabály az ajtóra szegezi tekintetés és várja a következő látogatót. Pontosan tisztában van létezésének szükségességével, bár ő kívánja legjobban, hogy újra leváltsák és átadhassa magát a nemlétnek. Nem hagyja elkalandozni a gondolatait, többször nem történhet meg tegnap este. Semmi kedve nincs újra felépíteni a szobát és aztán napokig keresni a többieket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése