Megint eljutottam a rövid ciklus végére. Ha kellek valakinek, majd szól. Megint a sokadik olyan helyzeten vagyok túl, amikor egyszerűen felesleges reményeket tápláltam. Mindig van valami indok, valami ami nem stimmel, most épp van pasim, de amúgy nagyon kedves vagy, most nem leszek szerelmes senkibe. Persze, ne vegyem a lelkemre, biztos lesz _majd_ _valaki_.
Nem merek már közelebb menni senkihez, olyan szándékkal, mert megint az lesz a vége, hogy lángolva rohanhatok el és aztán hetekig seperhetem a hamut magam után és véshetem le az újabb réteg rámégett páncélt. Aztán kicsorbul a véső is, meg elmegy a kedvem az egésztől, maradok inkább kormos és kemény fekete páncélban.
Eljött a ciklus végre, új réteg, tetszetősen csillog. Már csak a vésőt kéne előkeríteni. Bár néha erősen elgondolkodom, hogy érdemes-e elcsúfítani ezt a csillogást pusztán azért, hogy újra érezzem a bőrömbe maró lángokat. Van nekem jobb dolgom is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése