Ugrás a fő tartalomra
Aki megcsinálta az agyam, megérdemelne egy rendes verést. Még mindig azon gondolkodom, mit kellett volna mondani. Olyan jó kis logikus érvrendszert építettem fel, hogy két pillanat alatt felvennének. Egyébként az a jó benne, hogy én is elhiszem ezeket az érveket, és tudom, hogy tényleg ez motivál arra, hogy pont oda és pont arra a munkakörre menjek dolgozni, pedig egy kicsit tényleg túlképzett vagyok hozzá és találnék nagyobb szakmai kihívást nyújtó állást is, de ott nem fizetnének ennyit, másrészt meg úgyis találkoznék olyan dolgokkal, amit még nem láttam nem tapasztaltam. Viszont nem szeretnék ebben a csodálatos fõvárosban vezetni, mert ami itt megy közlekedés címen az szánalmas, katasztrófális, nevetséges, idióta, béna, irracionális. Ráadásul nincs egyáltalán vezetési tapasztalatom errefelé.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Virágnak

Köszi a verseket Köszi a mondókát Köszi, hogy enélkül nincsen már valóság Köszi a haragot Köszi az ordítást Köszi, hogy kiabálsz, van benne újdonság Köszi a könnyeket Köszi a görcsöket Köszi az országot, velem jött, enyém lett Köszi a dalokat Köszi a kisprózát Köszi a Hazádat, kicsit szar mivé lett Csináld tovább Amit csinálsz Ha van erőd Ha van tintád Csináld tovább Amit csinálsz Kell valaki Aki még lát Csináld tovább Amit csinálsz Legyen aki Farkast kiált Mert ha már nincs senki sem Hová lesz az életem

Köszönöm

Nem hiszem, hogy emlékszel ki vagyok, De ez nem igazán számít, hisz én sem tudom ki vagy, Mindössze elolvastam amit írtál. És bár tudom, hogy mindez csak a képzeletemben és valóságomban létezik, én is csak képzeletemben és valóságomban létezem. És ebben a valóságban találkoztam a fájdalmaddal,  találkoztam a hiánnyal ami kitöltött. Közben féltem, hogy még mindig nincs benned más, csak a hiány. Nem akarom, hogy az emberekben csak hiány legyen. De aztán láttam, hogy változtál és van körülötted, aki kitöltse a hiányt. Nem tudom, ki vagy a saját valóságodban, az emlékeimben csak egy névként szerepelsz, de az előbb találkoztam veled,  a fájdalommal,  a hiánnyal, aki voltál és aki szerettél volna lenni:  a lerúgott cipővel, a keszeggel a Tiszán, és megszakadt a szívem. Ott voltam veled a rántotthús szagú utcákon, végigjártam azt a lakást és láttam az ott maradt emlékeid, és megszakadt a szívem. Láttalak a kórházi ágyon, az ismeretlen nő mellett és megszakadt a szívem. Ott ...