Ugrás a fő tartalomra
Miután végiggondoltam, milyen unalmas az életem és mennyire nem csinálok semmit, eszembe ötlött, hogy tegnap reggel nyolctól este hétig nem is voltam itthon....

A reggeli szokásos önlab megbeszélés megint csak 1 órás volt. Szépen fogyatkozunk, tegnap már csak ketten voltunk. Elfogadták a munkatervem is egy egészen pici módosítással, már csak el kellene kezdeni tényleg csinálni valamit.

Ezután elutaztam a Csomába és JJ-nek köszönhetően átestem életem első spanyol óráján. A színvonal messze túlszárnyalta a franciaóráimat, ha minden jól megy, akkor év végére valami alacsony szintű kommunikációra képes leszek spanyolul is. Egyedül az zavart be, hogy franciában egy átlagos szónak nem ejtjük a végét, spanyolban viszont igen. Lehet, hogy a párhuzamos tanulásnak köszönhetően francia akcentussal fogok spanyolul beszélni.

Aztán ebéd a Fakanálban (ez nem a Vásárcsarnokos Fakanál ám). Kicsit sötét, kicsit lepattant, a kaja sem üti meg egy tízcsillagos étterem színvonalát, de állati olcsó (ketten ebédeltünk és 1050-t fizettem). Judynak meg a sör helyett egyenlőre ebédben lesz a fizetés, esetleg az öltözködési tanácsadást is bele lehet venni (" - Mit vegyek fel ? - Honnan tudjam ?").

Ebéd után önálló labor: négy órán keresztül lehallgattunk és TCP meg IP fejlécet bogarásztunk bitről bitre. Franciáról elkéstem... de ennyi kell.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Virágnak

Köszi a verseket Köszi a mondókát Köszi, hogy enélkül nincsen már valóság Köszi a haragot Köszi az ordítást Köszi, hogy kiabálsz, van benne újdonság Köszi a könnyeket Köszi a görcsöket Köszi az országot, velem jött, enyém lett Köszi a dalokat Köszi a kisprózát Köszi a Hazádat, kicsit szar mivé lett Csináld tovább Amit csinálsz Ha van erőd Ha van tintád Csináld tovább Amit csinálsz Kell valaki Aki még lát Csináld tovább Amit csinálsz Legyen aki Farkast kiált Mert ha már nincs senki sem Hová lesz az életem

Köszönöm

Nem hiszem, hogy emlékszel ki vagyok, De ez nem igazán számít, hisz én sem tudom ki vagy, Mindössze elolvastam amit írtál. És bár tudom, hogy mindez csak a képzeletemben és valóságomban létezik, én is csak képzeletemben és valóságomban létezem. És ebben a valóságban találkoztam a fájdalmaddal,  találkoztam a hiánnyal ami kitöltött. Közben féltem, hogy még mindig nincs benned más, csak a hiány. Nem akarom, hogy az emberekben csak hiány legyen. De aztán láttam, hogy változtál és van körülötted, aki kitöltse a hiányt. Nem tudom, ki vagy a saját valóságodban, az emlékeimben csak egy névként szerepelsz, de az előbb találkoztam veled,  a fájdalommal,  a hiánnyal, aki voltál és aki szerettél volna lenni:  a lerúgott cipővel, a keszeggel a Tiszán, és megszakadt a szívem. Ott voltam veled a rántotthús szagú utcákon, végigjártam azt a lakást és láttam az ott maradt emlékeid, és megszakadt a szívem. Láttalak a kórházi ágyon, az ismeretlen nő mellett és megszakadt a szívem. Ott ...