Ugrás a fő tartalomra
Voltam ma Hortobágyon is, egészen jól ment az dolog, még ebédet is kaptunk. Sajnos a kocsi nem volt egy csúcsmodell, ellenben tök új, 30 km volt benne mikor elhoztuk.

Persze ott nem úgy működtek a dolgok, ahogy le volt írva, de körülbelül 1 óra telefonálás után sikerült megtalálni a megoldást, úgyhogy csak 5 túlóra lett a vége. Az esti Gittegyleti vacsiról így jól lemaradtam, de elmentünk egy Tamással a Margitszigetre, láttunk egy Pressert, amint öltönnyel a hátára ragadva sétál velünk szembe. Keresztülmentünk a réten és nagyon élveztem ahogy az eső után még kicsit nedves fűben lépkedhetek és ahogy a sok meleg pára kicsapódik rám. Legközelebb leveszem a cipőm és úgy szaladgálok, amíg csak bírok. Ettem egy jó nagy hamburgert ami meg volt tömve mindenféle csirkemellel, szalonnával és zöldséggel, utána megbeszéltük az élet nagy dolgait a Dönci előtti villamosmegállóban. Éjszakai busszal haza.

Most éppen a "Mi van akkor ha addig..." szorongásos szakaszban vagyok Ez persze együtt szokott jönni a "Bazd meg medve a létrádat" érzéssel is, csak az nálam nem agresszív, hanem csendes lemondásban nyilvánul meg. Hétvégén meg széjjeltakarítom az agyam, amikor nem, akkor majd alszok.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Virágnak

Köszi a verseket Köszi a mondókát Köszi, hogy enélkül nincsen már valóság Köszi a haragot Köszi az ordítást Köszi, hogy kiabálsz, van benne újdonság Köszi a könnyeket Köszi a görcsöket Köszi az országot, velem jött, enyém lett Köszi a dalokat Köszi a kisprózát Köszi a Hazádat, kicsit szar mivé lett Csináld tovább Amit csinálsz Ha van erőd Ha van tintád Csináld tovább Amit csinálsz Kell valaki Aki még lát Csináld tovább Amit csinálsz Legyen aki Farkast kiált Mert ha már nincs senki sem Hová lesz az életem

Köszönöm

Nem hiszem, hogy emlékszel ki vagyok, De ez nem igazán számít, hisz én sem tudom ki vagy, Mindössze elolvastam amit írtál. És bár tudom, hogy mindez csak a képzeletemben és valóságomban létezik, én is csak képzeletemben és valóságomban létezem. És ebben a valóságban találkoztam a fájdalmaddal,  találkoztam a hiánnyal ami kitöltött. Közben féltem, hogy még mindig nincs benned más, csak a hiány. Nem akarom, hogy az emberekben csak hiány legyen. De aztán láttam, hogy változtál és van körülötted, aki kitöltse a hiányt. Nem tudom, ki vagy a saját valóságodban, az emlékeimben csak egy névként szerepelsz, de az előbb találkoztam veled,  a fájdalommal,  a hiánnyal, aki voltál és aki szerettél volna lenni:  a lerúgott cipővel, a keszeggel a Tiszán, és megszakadt a szívem. Ott voltam veled a rántotthús szagú utcákon, végigjártam azt a lakást és láttam az ott maradt emlékeid, és megszakadt a szívem. Láttalak a kórházi ágyon, az ismeretlen nő mellett és megszakadt a szívem. Ott ...