Nem hiszem, hogy emlékszel ki vagyok, De ez nem igazán számít, hisz én sem tudom ki vagy, Mindössze elolvastam amit írtál. És bár tudom, hogy mindez csak a képzeletemben és valóságomban létezik, én is csak képzeletemben és valóságomban létezem. És ebben a valóságban találkoztam a fájdalmaddal, találkoztam a hiánnyal ami kitöltött. Közben féltem, hogy még mindig nincs benned más, csak a hiány. Nem akarom, hogy az emberekben csak hiány legyen. De aztán láttam, hogy változtál és van körülötted, aki kitöltse a hiányt. Nem tudom, ki vagy a saját valóságodban, az emlékeimben csak egy névként szerepelsz, de az előbb találkoztam veled, a fájdalommal, a hiánnyal, aki voltál és aki szerettél volna lenni: a lerúgott cipővel, a keszeggel a Tiszán, és megszakadt a szívem. Ott voltam veled a rántotthús szagú utcákon, végigjártam azt a lakást és láttam az ott maradt emlékeid, és megszakadt a szívem. Láttalak a kórházi ágyon, az ismeretlen nő mellett és megszakadt a szívem. Ott ...
lótuszvirág nő a tüdődbe, mint chloénak a tajtékos napokban, aztán majd neked is kell venni sok virágot, mert attól megijed a lótusz, de aztán mégis meghalsz, és a virágok miatt már nem marad pénz normális temetésre, csak szegénytemetésre, aztán az egered öngyilkos lesz miatta egy macska szájában, miután a lakásotok teljesen összezsugorodott már és férgek is jöttek ki utána. több részletet nem árulok el.
VálaszTörlés