Tulajdonképpen az egész egy nap összefüggő masszát alkot. A masszába belenyúlni, kihúzni belőle egy darab madzagot, kettétépni és elindulni az egyik irányban.
a dolgok nagy része sokkal egyszerűbb lenne, ha nem kellene minden fillért az ember fogához verni. mostanra sikerült a telefonszámlám a felére csökkenteni, de sokkal jobb lenne, ha nulla lenne. az anyám reggel nyolctól este tízig dolgozik, azért hogy legyen mit zabálnom és semmi köszönetet nem kap érte. nagy ritkán képes vagyok egy-két kedves szót vakkantani neki, de az idő nagy részében teljesen el vagyok foglalva a saját nyomorommal és nem bírok felülemelkedni az egészen, nem bírok normálisan beszélni, normálisan létezni. ehhez jön az, hogy dolgozni kellene valahol. ugye a kellemes multinál elég jól fizetnének, ha sikerülne ott maradni, de valószínűleg nem fognak felvenni, mert biztosan nem látszik rajtam az, hogy mennyira alázatos vagyok és mennyire érdekel az, hogy ott dolgozhassak. szívesen dolgoznék ott, csak nagyon nem bírom azt, hogy 3 hétig a teljes bizonytalanságban megy be az ember és folyamatosan az jár a fejében, hogy most mindent jól csináltam-e, megfelelek-e nekik. kb 2 nap alatt beleőrülnék, hogyha folyamatosan ezen agyalnék, úgyhogy erre a védekezőreakció az, hogy látszólag nem érdekel az egész, így aztán nem sok esélyem van erre. persze a munka az nagyon kellene, mert lehet, hogy egy afrikai éhezőhöz képest valóban királyi körülmények között élek, de nem igazán tudok elmenni sehova, ha meg rászánom magam, akkor ég a pofámról a bőr, hogy pénzt kell kérnem az anyámtól, amikor tudom, hogy nincs. így aztán jó sokat ülök itthon majdnem teljesen egyedül, több dolog miatt is. a tágabb családom finom értelemben leszarom, utoljára karácsonykor voltam otthon, most sem biztos, hogy haza mentem volna, ha nincs a keresztelő, pedig tényleg szeretnek, amíg hazafelé mentem mindenki azért hívott, nem-e kell valamelyik vasútállomásról hazafuvarozni. ehhez még jön a teljes céltalanság is. persze az az ember, aki még ilyen állapotban is elvisel, sőt legszívesebben az egész életét velem élné le, akkor is, ha éppen barom vagyok és senkit nem szeretnék 1 kilométernél közelebb tudni és ezt meg is mondom neki, mert azt ő biztosan szeretné tudni... vele nem vagyok képes sehova vergődni és nem azért, mert bármilyen teljesíthetetlen követelményt állít elém, hanem saját magam miatt. nem vagyok képes eldönteni, hogy mit akarok, kivel akarom, mikor akarom. ha ez mind nem lenne, akkor még itt az egyetem is. hat éve "járok" már egyetemre, ennyi idő alatt sikerült durván 3,5 évet elvégezni. mostanában egyre rosszabbul érint az a kérdés, hogy mikor fogok végezni, meg hogy mennyi van még hátra. senki nem szól egy rossz szót sem és azzal sem lenne baj, hogyha meg lennék győződve én belül arról, hogy csak ennyire vagyok képes és tényleg csak 8 év alatt tudnám elvégezni az egyetemet. pontosan tudom, hogy a saját lustaságomon kívűl nincs semmi, ami ezt akadályozná, egyedül ennyi miatt tartok itt és nem dolgozom már fél éve bárhol, normálisan teljes munkaidőben és esetlegesen kisegítem az anyum, ha neki nincs elég pénze.
Itt szépen elértem a madzag másik végére, szépen összekötözöm és visszagyömöszölöm a masszába. Biztos van még másik madzag is.
a dolgok nagy része sokkal egyszerűbb lenne, ha nem kellene minden fillért az ember fogához verni. mostanra sikerült a telefonszámlám a felére csökkenteni, de sokkal jobb lenne, ha nulla lenne. az anyám reggel nyolctól este tízig dolgozik, azért hogy legyen mit zabálnom és semmi köszönetet nem kap érte. nagy ritkán képes vagyok egy-két kedves szót vakkantani neki, de az idő nagy részében teljesen el vagyok foglalva a saját nyomorommal és nem bírok felülemelkedni az egészen, nem bírok normálisan beszélni, normálisan létezni. ehhez jön az, hogy dolgozni kellene valahol. ugye a kellemes multinál elég jól fizetnének, ha sikerülne ott maradni, de valószínűleg nem fognak felvenni, mert biztosan nem látszik rajtam az, hogy mennyira alázatos vagyok és mennyire érdekel az, hogy ott dolgozhassak. szívesen dolgoznék ott, csak nagyon nem bírom azt, hogy 3 hétig a teljes bizonytalanságban megy be az ember és folyamatosan az jár a fejében, hogy most mindent jól csináltam-e, megfelelek-e nekik. kb 2 nap alatt beleőrülnék, hogyha folyamatosan ezen agyalnék, úgyhogy erre a védekezőreakció az, hogy látszólag nem érdekel az egész, így aztán nem sok esélyem van erre. persze a munka az nagyon kellene, mert lehet, hogy egy afrikai éhezőhöz képest valóban királyi körülmények között élek, de nem igazán tudok elmenni sehova, ha meg rászánom magam, akkor ég a pofámról a bőr, hogy pénzt kell kérnem az anyámtól, amikor tudom, hogy nincs. így aztán jó sokat ülök itthon majdnem teljesen egyedül, több dolog miatt is. a tágabb családom finom értelemben leszarom, utoljára karácsonykor voltam otthon, most sem biztos, hogy haza mentem volna, ha nincs a keresztelő, pedig tényleg szeretnek, amíg hazafelé mentem mindenki azért hívott, nem-e kell valamelyik vasútállomásról hazafuvarozni. ehhez még jön a teljes céltalanság is. persze az az ember, aki még ilyen állapotban is elvisel, sőt legszívesebben az egész életét velem élné le, akkor is, ha éppen barom vagyok és senkit nem szeretnék 1 kilométernél közelebb tudni és ezt meg is mondom neki, mert azt ő biztosan szeretné tudni... vele nem vagyok képes sehova vergődni és nem azért, mert bármilyen teljesíthetetlen követelményt állít elém, hanem saját magam miatt. nem vagyok képes eldönteni, hogy mit akarok, kivel akarom, mikor akarom. ha ez mind nem lenne, akkor még itt az egyetem is. hat éve "járok" már egyetemre, ennyi idő alatt sikerült durván 3,5 évet elvégezni. mostanában egyre rosszabbul érint az a kérdés, hogy mikor fogok végezni, meg hogy mennyi van még hátra. senki nem szól egy rossz szót sem és azzal sem lenne baj, hogyha meg lennék győződve én belül arról, hogy csak ennyire vagyok képes és tényleg csak 8 év alatt tudnám elvégezni az egyetemet. pontosan tudom, hogy a saját lustaságomon kívűl nincs semmi, ami ezt akadályozná, egyedül ennyi miatt tartok itt és nem dolgozom már fél éve bárhol, normálisan teljes munkaidőben és esetlegesen kisegítem az anyum, ha neki nincs elég pénze.
Itt szépen elértem a madzag másik végére, szépen összekötözöm és visszagyömöszölöm a masszába. Biztos van még másik madzag is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése