Ugrás a fő tartalomra
Túl egy tejfölös-fokhagymás pizzán és bizonyos Blájen életén, újra itthon. Benne abban a a teknőben amiben a macska meg a tejföl is óbégat. Azért volt a pizza mellett egy kevés bor is, gondosan ügyeltünk arra, hogy először az édeset majd utána a szárazat igyuk, úgy a száraz sokkal rosszabbnak tűnik.

Szokás szerint nyakig a prés alatt, kicsit kampósan. A helyzet már nincs, a kertek ápolva vannak, szépen nő is bennük a virág, a kertész is teszi a maga dolgát napról napra.

A gondok persze megvannak jól elzárva a kicsike helyükre, az igazak álmát alusszák, amíg jön az óriás és fel nem ordibálja mind őket. Akkor persze jól összeverekszenek majd azon, melyikük is a legfontosabb, én meg közben nem tudok aludni.

Kényeskedő alaphangok rohangásznak fel alá a szobában, közben illegetik magukat a tükör előtt egy keveset, majd jól nekifutnak és egy pici ugrással a fülemben teremnek. Ott jól beássák magukat, kétszer háromszor elérik a visszhangnál, hogy újra szaladgálhassank belül, aztán teljesen elpusztulnak ott benn. Így aztán az embernek minden este fület kell mostni, ha másnap reggel is akar hallani, mert a sok kicsi halott alaphang a végén teljesen kitölti a fülét.

Megjegyzések

  1. Lóri agya jelenleg szivacsos, ezért nem viselkedik normálisan és halucinál is.

    Laura
    Lóri ápolója

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Virágnak

Köszi a verseket Köszi a mondókát Köszi, hogy enélkül nincsen már valóság Köszi a haragot Köszi az ordítást Köszi, hogy kiabálsz, van benne újdonság Köszi a könnyeket Köszi a görcsöket Köszi az országot, velem jött, enyém lett Köszi a dalokat Köszi a kisprózát Köszi a Hazádat, kicsit szar mivé lett Csináld tovább Amit csinálsz Ha van erőd Ha van tintád Csináld tovább Amit csinálsz Kell valaki Aki még lát Csináld tovább Amit csinálsz Legyen aki Farkast kiált Mert ha már nincs senki sem Hová lesz az életem

Köszönöm

Nem hiszem, hogy emlékszel ki vagyok, De ez nem igazán számít, hisz én sem tudom ki vagy, Mindössze elolvastam amit írtál. És bár tudom, hogy mindez csak a képzeletemben és valóságomban létezik, én is csak képzeletemben és valóságomban létezem. És ebben a valóságban találkoztam a fájdalmaddal,  találkoztam a hiánnyal ami kitöltött. Közben féltem, hogy még mindig nincs benned más, csak a hiány. Nem akarom, hogy az emberekben csak hiány legyen. De aztán láttam, hogy változtál és van körülötted, aki kitöltse a hiányt. Nem tudom, ki vagy a saját valóságodban, az emlékeimben csak egy névként szerepelsz, de az előbb találkoztam veled,  a fájdalommal,  a hiánnyal, aki voltál és aki szerettél volna lenni:  a lerúgott cipővel, a keszeggel a Tiszán, és megszakadt a szívem. Ott voltam veled a rántotthús szagú utcákon, végigjártam azt a lakást és láttam az ott maradt emlékeid, és megszakadt a szívem. Láttalak a kórházi ágyon, az ismeretlen nő mellett és megszakadt a szívem. Ott ...