Lassan világosodik, az eső nem akar alábbhagyni. Mindenfelé növekvő pocsolyák, fáradt arcú, sáros emberek jönnek veled szembe. Lassan elindulsz hazafelé, csatlakozol a kifelé bandukoló emberekhez. A zebránál, ahol eddig mindig rendőrök álltak, már senki, csak az autósok jóindulata miatt nem kell sokáig várakozni. A HÉV megállóban még mindig ott állnak a BKV ellenőrök, a már régen megszokott mozdulattal nyújtod feléjük a bérleted. Megjön a HÉV, felszállsz. Először úgy tűnik, nem lesztek olyan sokan, de az emberek csak jönnek, mintha nem akarnának soha elfogyni. Sípolás, ajtózárás, néhány perc zötykölődés. Az emberek megbámulnak mindenhol, talán mert térd alatt sáros, térd felett meg teljesen vizes vagy. Végre hazaérsz, leveted magadról a ruhát, beállsz a zuhany alá. Végiggondolod az utolsó estét, amikor már bontották a nagyszínpadot, az eső elkezdett cseperegni, te pedig az utolsó koncertre igyekeztél valahová hátra. Az egész előző hét nap egyetlen pillanattá sűrűsödik, mikor végre beesel az ágyba.
Délután felébredsz, egy darabig még fekszel az ágyon mosolyogva. Már csak 360-at kell aludni...
Délután felébredsz, egy darabig még fekszel az ágyon mosolyogva. Már csak 360-at kell aludni...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése