Ugrás a fő tartalomra

Esőisten siratja a Szigetet

Lassan világosodik, az eső nem akar alábbhagyni. Mindenfelé növekvő pocsolyák, fáradt arcú, sáros emberek jönnek veled szembe. Lassan elindulsz hazafelé, csatlakozol a kifelé bandukoló emberekhez. A zebránál, ahol eddig mindig rendőrök álltak, már senki, csak az autósok jóindulata miatt nem kell sokáig várakozni. A HÉV megállóban még mindig ott állnak a BKV ellenőrök, a már régen megszokott mozdulattal nyújtod feléjük a bérleted. Megjön a HÉV, felszállsz. Először úgy tűnik, nem lesztek olyan sokan, de az emberek csak jönnek, mintha nem akarnának soha elfogyni. Sípolás, ajtózárás, néhány perc zötykölődés. Az emberek megbámulnak mindenhol, talán mert térd alatt sáros, térd felett meg teljesen vizes vagy. Végre hazaérsz, leveted magadról a ruhát, beállsz a zuhany alá. Végiggondolod az utolsó estét, amikor már bontották a nagyszínpadot, az eső elkezdett cseperegni, te pedig az utolsó koncertre igyekeztél valahová hátra. Az egész előző hét nap egyetlen pillanattá sűrűsödik, mikor végre beesel az ágyba.

Délután felébredsz, egy darabig még fekszel az ágyon mosolyogva. Már csak 360-at kell aludni...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Virágnak

Köszi a verseket Köszi a mondókát Köszi, hogy enélkül nincsen már valóság Köszi a haragot Köszi az ordítást Köszi, hogy kiabálsz, van benne újdonság Köszi a könnyeket Köszi a görcsöket Köszi az országot, velem jött, enyém lett Köszi a dalokat Köszi a kisprózát Köszi a Hazádat, kicsit szar mivé lett Csináld tovább Amit csinálsz Ha van erőd Ha van tintád Csináld tovább Amit csinálsz Kell valaki Aki még lát Csináld tovább Amit csinálsz Legyen aki Farkast kiált Mert ha már nincs senki sem Hová lesz az életem
Megjegyzés küldése
Read more »

Köszönöm

Nem hiszem, hogy emlékszel ki vagyok, De ez nem igazán számít, hisz én sem tudom ki vagy, Mindössze elolvastam amit írtál. És bár tudom, hogy mindez csak a képzeletemben és valóságomban létezik, én is csak képzeletemben és valóságomban létezem. És ebben a valóságban találkoztam a fájdalmaddal,  találkoztam a hiánnyal ami kitöltött. Közben féltem, hogy még mindig nincs benned más, csak a hiány. Nem akarom, hogy az emberekben csak hiány legyen. De aztán láttam, hogy változtál és van körülötted, aki kitöltse a hiányt. Nem tudom, ki vagy a saját valóságodban, az emlékeimben csak egy névként szerepelsz, de az előbb találkoztam veled,  a fájdalommal,  a hiánnyal, aki voltál és aki szerettél volna lenni:  a lerúgott cipővel, a keszeggel a Tiszán, és megszakadt a szívem. Ott voltam veled a rántotthús szagú utcákon, végigjártam azt a lakást és láttam az ott maradt emlékeid, és megszakadt a szívem. Láttalak a kórházi ágyon, az ismeretlen nő mellett és megszakadt a szívem. Ott ...
Megjegyzés küldése
Read more »