Ugrás a fő tartalomra
A tegnapi nap végre hozott egy kis Sziget-érzést a lelkembe, de az is lehet, hogy csak a szokásosnál jobban berúgtam egy sörtől.

Sikerült megnézni néhány iparművészetiegyetemes animációs filmet és a Por című érdekesendrogos film elejét. Aztán kisebb mennyiségű alkohollal átitatva Amorf Ördögök koncerten vettem részt :). Egyik számot sem játszották úgy, ahogy bármikor hallottam volna tőlük és ez jó (bár a számok elején eltartott egy ideig, mire rájöttem, hogy jééé, ezt is ismerem). Nem volt túl nagy tömeg és ahhoz képest, hogy egyedül voltam eszméletlen jó volt és nagyon rövidnek tűnt.

Hazafelé HÉVeztem egyet, aztán rövid séta a Batthiányitól az Astóriáig át a városon. A Lánchíd valamiért le van zárva, úgyhogy mentem a csíkon. A híd közepén megállva benéztem az alagútba és sajnáltam, hogy nincs fényképezőm. Astórián 78É. A buszon elaludtam és arra ébredtem, hogy még csak egy megállóval mentem túl az Egressyn. Elalvás nélkül sikerült volna hazaérni sötétben, így megint kezdett világosodni, mikor beléptem a lépcsőház ajtaján.

Ma reggel persze a szomszédnak FÚRNI kellett, mintha az élete múlna rajta. (legközelebb tényleg az élete múlik majd rajta).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Virágnak

Köszi a verseket Köszi a mondókát Köszi, hogy enélkül nincsen már valóság Köszi a haragot Köszi az ordítást Köszi, hogy kiabálsz, van benne újdonság Köszi a könnyeket Köszi a görcsöket Köszi az országot, velem jött, enyém lett Köszi a dalokat Köszi a kisprózát Köszi a Hazádat, kicsit szar mivé lett Csináld tovább Amit csinálsz Ha van erőd Ha van tintád Csináld tovább Amit csinálsz Kell valaki Aki még lát Csináld tovább Amit csinálsz Legyen aki Farkast kiált Mert ha már nincs senki sem Hová lesz az életem

Köszönöm

Nem hiszem, hogy emlékszel ki vagyok, De ez nem igazán számít, hisz én sem tudom ki vagy, Mindössze elolvastam amit írtál. És bár tudom, hogy mindez csak a képzeletemben és valóságomban létezik, én is csak képzeletemben és valóságomban létezem. És ebben a valóságban találkoztam a fájdalmaddal,  találkoztam a hiánnyal ami kitöltött. Közben féltem, hogy még mindig nincs benned más, csak a hiány. Nem akarom, hogy az emberekben csak hiány legyen. De aztán láttam, hogy változtál és van körülötted, aki kitöltse a hiányt. Nem tudom, ki vagy a saját valóságodban, az emlékeimben csak egy névként szerepelsz, de az előbb találkoztam veled,  a fájdalommal,  a hiánnyal, aki voltál és aki szerettél volna lenni:  a lerúgott cipővel, a keszeggel a Tiszán, és megszakadt a szívem. Ott voltam veled a rántotthús szagú utcákon, végigjártam azt a lakást és láttam az ott maradt emlékeid, és megszakadt a szívem. Láttalak a kórházi ágyon, az ismeretlen nő mellett és megszakadt a szívem. Ott ...